A C-vitamin és a szív

1987-ben rendezték meg a III. C-vitamin konferenciát, melyen az előadók több olyan kutatási eredményről számoltak be, melyek azt igazolták, hogy minél magasabb az emberi szervezet C-vitamin szintje, annál kisebb az esélye annak, hogy szív- és érrendszeri megbetegedéstől szenvedjen az adott alany. Ez a tény tapasztalatilag is igazolható, hiszen az északi országokban, ahol a friss zöldség és gyümölcs szinte hiánycikknek számít, két és félszer gyakrabban haláloznak el szívinfarktusban, mint a déli országokban.

c-vitamin-sziv

1999-ben egy vizsgálat során arra jutottak, hogy napi 500 mg C-vitamin hosszan tartó fogyasztása képes visszafordítani a már kialakult szív- és érrendszeri károkat akár már egy hónap elteltével is.

2002-ben egy kísérlet során megállapították, hogy a vér magas C-vitamin tartalma védi az erek falát és megőrzi azok rugalmasságát. E vizsgálat szerint naponta 2500 mg C-vitamint kellene fogyasztani.

Egy 2003-as vizsgálat szerint 2000 mg C-vitamin jobban tágítja az ereket az éroperációra váró dohányzó és nem dohányzó betegek között, mint az e célra használt Diltiazem nevű gyógyszer.

Egy 2004-es kísérlet igazolta azt az állítást, mely szerint napi 1000 mg C-vitamin bevitele jelentősen képes csökkenteni a vérnyomást a fiatal embereknél. Tehát a C-vitamin nagy dózisban való fogyasztása a megelőzésben is fontos szerepet játszik.

Az eredmények tehát igazolják, hogy a C-vitamin segít megvédeni az erek falát, csökkenti a koleszterinszintet és a különböző oxidációs károsodásokat. Ha rendszeresen szedünk nagy mennyiségben C-vitamint, akkor csökkentjük a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, védve vagyunk az infarktustól, a magas vérnyomástól és az agyvérzéstől. Tehát érdemes a C-vitamint nagy dózisban fogyasztani, hogy elkerüljük a különböző, komoly szövődményekkel járó betegségeket.

C-vitamin tartalmú étrendkiegészítők
Újdonság

Lipocell C1000 250ml

Lipocell C1000 250ml

LipoCell C1000 Liposzómás C-vitamin és bioflavonoid tartalmú folyékony étrend-kiegészítő narancs ízesítéssel.

Ár: 3490 Ft
Megnézem

Vitaking C-1000 + D-4000NE vitamin tabletta 90db

Vitaking C-1000 + D-4000 NE vitamin tabletta 90db

Minden tabletta 1000 mg C-vitamint, 4000 NE D-vitamint és 50 mg citrus bioflavonoidot tartalmaz! Kiváló minőség, magas hatóanyag tartalom,  kitűnő ár/érték arány!

Ár: 3730 Ft
Megnézem

GAL C-komplex 1333 mgkapszula 90 db

GAL C-komplex 1333 mg kapszula 90 db

Nagy dózisú C-vitamint, valamint annak felszívódását és újrahasznosulását segítő növényi kivonatokat tartalmaz bioflavonoidokkal együtt.

Ár: 3990 Ft
Megnézem

LIPOCELL C-vitaminliposzómás étrend kiegészítő 500ml

LIPOCELL C-vitamin liposzómás étrend kiegészítő 500ml

LipoCell C-vitamin liposzómákba (mikroszkopikus kapszulák) zárt C-vitamint tartalmaz, így jelentősen megnőhet az aktív hatóanyagok felszívódása a bélrendszerben.

Ár: 5195 Ft
Megnézem
Vélemények (2)